Minden éjjel átélem újra a tegnapot, minden percét, hogy nem lehet rosszabb a mánál, a vártnál... mondd, te mit látsz bennem? A világban? a szememben a tükörkép cseppet sem hibátlan, és elmúlt a korszak rég, hogy hiszünk a csodákban.

Szerettem én valaha őt? Vagy csak imádom a fájdalmat, a rendkívüli fájdalmat, és azt, hogy olyasvalakire vágyom, aki elérhetetlen?

Sokszor gondoltam arra milyen jó lenne elfelejteni azt a bizonyos személyt. De nincs esély rá mert biztosan van valami ok arra, hogy megismertem és megszerettem. Talán ez a kulcs az életemhez..

Maga után hagyott egy aprócska kis levelet : "bocsánat drágám, de már szerettelek eleget."

..Tüzet raktam a szívemben, keresztbe raktam a fákat. Gyufát gyújtottam és néztem, ahogy elég benne a bánat..

Eljutottam arra a pontra, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen, gondolkodás nélkül lesz*rok ..

Evolúciós késztetés, hogy törődünk azzal, aki fontos nekünk
és evolúciós késztetés az is, hogy leszarunk mindenki mást.